A ProStaff sztori
Egy esős napon – és ez nem csak egy szófordulat, valóban egy esős napon – kezdődött a mai ProStaff márka története.
Pontosabban, az anyacégünk már 1919-es alapítása óta együttműködik az autóiparral, a technológiai innovációk és autóipari kellékek fejlesztése terén… de ne menjünk ennyire a múltba.
1968-ban a cég akkori elnöke, egy esős napon, rossz látási viszonyok miatt az autójával balesetet szenvedett.
Miután realizálta a karambol okait, eldöntötte, hogy tenni fog azért, hogy kevesebb közlekedési baleset történhessen ilyen banális okokból az utakon.
Tehát a feladat adott volt, szükség van egy olyan termékre, amely javítja a rossz látási körülményeket, így kezdte el a cég az első autókozmetikai termékének kifejlesztését.
Sok évnyi kutatás, fejlesztés és kísérletezés után született meg a KiiroBin, mely az autó ablaküvegének makulátlanra tisztítását szolgálja, hogy esős időben is biztonsággal lehessen az autó szélvédőjén kilátni. Apróság. Mondhatnánk… De ezt csak addig gondoljuk semmiségnek, amíg nem történik hasonló eset velünk vagy szeretteink valamelyikével.
A döntés tehát megszületett: Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy megvédjük magunkat és a családunkat, hogy a lehető legnagyobb biztonsággal utazhassunk esős időben is! Bár a ProStaff cég több, mint 100 éve működik, gyártóként sosem volt ismert, a KiiroBin-t is úgy kezdte el árusítani, hogy
„nem igazán szeretném eladni!
de ha csak egyetlen ember életét is sikerül megmentenünk vele,
akkor mégis megéri piacra dobni”
Az autók és a közlekedési balesetek számának növekedésével a KiiroBin közkedveltté vált a Japánban iparágon belül. ’76-ban az All Japan Traffic Safety Association (Közlekedésbiztonsági Szövetség) kiemelten ajánlotta a KiiroBin-t, ezáltal ismertsége rohamos növekedésnek indult. A termék pedig azóta is – az autóipari változásokat lekövetve – folyamatos fejlesztés alatt áll, így még ma is, nagy népszerűséggel van forgalomban.
A Prostaff cég megalapítása óta folyamatosan az új piac megoldásait keresi. Megbízható termékeket kínálunk, a folyamatosan fejlődő technológiáknak és a sok évtizednyi kutatási eredményeinknek köszönhetően. Amikor rendelsz tőlünk, nem csak egy terméket kapsz majd, hanem tudásunk legjavát is, hogy hűek legyünk küldetésünkhöz, vagyis Te is a legjobb eredményt érhesd el a ProStaff termékekkel.
Büszkeségeink
Támogatott versenyzők
JUJU NODA (2006) a 2023-as év legfiatalabb autóversenyzője.
Fiatalkora ellenére már számos sikert ért el a versenypályán, 2023-ban a Hungaroringen megszerezte első összesített dobogós helyét az Euroformulában a 2. futam remek teljesítésével, viszont a 3. futam utolsó körében egy szerencsétlen ütközés után már csak a 9. helyen tudott végezni.
https://www.youtube.com/watch?v=_XEUSDfs27k 38perc 56mp nél látható a sajnálatos eset.
Juju Noda az 53-as számú, Honda-hajtotta TGM Grand Prix autóval indult a Super Formula teljes 2024-es szezonjában, ő volt az első női versenyző Tatiana Calderon óta, aki indult a sorozatban (Calderon 2020 és 2021 között versenyzett a szériában).
2025-ben Noda a Triple Tree Racinghez szerződött, egy új csapathoz, amelyet édesapja, Hideki alapított.
2025 októberében Noda először próbálta ki a Formula E gépeit a Jaguar Racinggel a 2025-26-os szezon előtti női teszten. A délelőtti és délutáni edzést a tizedik, illetve a kilencedik helyen fejezte be.
Juju Noda hivatalos oldala: https://en.juju10.com/
Shiki Matsuyama (szül.: 2011.10.04.) egy japán snowboardos.
Ötévesen kezdett snowboardozni, és az általános iskola ötödik osztályában lett profi.
Fiatal kora ellenére számos versenyen vett részt és sikeres eredményeket ért el a snowboard világában. Többek között részt vett olyan versenyeken, mint például a Winter X Games vagy a FIS Snowboard Világkupa.
Matsuyama a sportágban elért eredményeivel és tehetségével kiemelkedő alakja lehet a japán és a nemzetközi snowboard közösségnek.
Díjazott termékeink
KiiRobin Gold – az ablaküveg tisztító
Ahogy fentebb, olvashattátok az első generációs Kiirobin több, mint 45 évvel ezelőtt jelent meg.
Ide kattintva olvashatsz a termék működéséről!
A sikere pedig olyannyira töretlen, hogy az elmúlt években kiemelt figyelmet is kapott, hiszen 8 egymást követő évben megnyerte a Minkara díjat az “ablakápoló, olajréteg eltávolítása” kategóriában, és 2020-ban bekerült a Hírességek Csarnokába.
10M+ eladott darab a KiiRobin ablaküvegtisztítóból
Az elmúlt években a KiiRobint nem csak tisztítószerként használták az üvegen keletkezett olajréteg eltávolítására, hanem alapkezelőként is alkalmazták az ablakbevonatok hatásainak maximalizálásához, valamint fürdőszobai tükrök tisztítószereként is használják, tehát ez a termék túlmutat az autókozmetikai felhasználáson.
Nagyszerű hatékonysága miatt a teljes KiiRobin termékcsalád eladásában elértük a 10 millió darabszámot.
A ProStaff folytatja a fejlesztéseket, hogy ügyfeleinknek biztonságos és kényelmes vezetési környezetet biztosítsunk.
CC Water Gold – vízlepergető nano bevonat
A CC Water Gold az első számú értékesítésített termék lett Japánban a bevonatok piacán (autóápolási termékek karosszériaviasz és bevonószerek kategóriában).
A legnépszerűbb egyszerű bevonatunk, amellyel autód kristályüvegként ragyoghat.
*INTAGE SRI+ 2019-től 2025-ig a márka összesített értékesítési listája alapján (CC Water Series)
2023-ban elnyert díjak
2023-ban a CC Water Gold már 7. alkalommal nyeri meg az év Minkara fődíját, tehát választják meg a japán szakmabeliek kategóriáján belül a legjobbnak.
A KiiRobin Gold, 2023-ban 6. alkalommal nyerte meg a fődíjat, az ablaktisztító kategóriában.
És a lenagyobb örömünk, hogy 2 új termékünk is díjazott lett.
A Rain Monster vízlepergető ablakbevonat és a CC Water Gold sampon.
Mindkettő első helyezett lett a maga kategóriájában.

